Tragurion – félreértés ne essék, nem egy ismeretlen kis faluban kezdjük horvátországi utunkat, mi több, e név a magyarok egyik közkedvelt kisvárosát, Trogirt illette az ókori görögök idejében. Mivel akkoriban a görögök kiváló érzékkel választották ki alapítandó településeik helyét, Trogir jelentősége az évezredek múltán sem csökkent. Középkori falai, épületei, sikátorai mind a mai napig állnak, nem túlzás tehát a sokak által használt „kis Velence” jelző. Óvárosa teljes egészében az UNESCO világörökségi védelme alatt áll, építkezni egyáltalán nem, tatarozni is jószerivel csak több éves papírmunka árán lehetséges. Ebből adódóan Trogir nincs tele hatalmas szállodákkal, csak panziókat és apró családi hoteleket találunk, ami nem is baj, hiszen így teljes egészében átélhetjük az adriai életérzést.
Mi is egy ilyen hotelben kaptunk helyet, nem messze a szigetet a szárazföldtől elválasztó csatornától. A harmadik emeleti szobámba lépve sötétség fogadott, csak a behúzott spaletta közt átszűrődő fény mutatott utat. Odaléptem, hogy tágabbra nyissam. A napfény hirtelen elárasztotta a szobát, végigkúszott a fapadlón, felkapaszkodott a régi, tradicionális bútorokra, átrohant a csipketerítőkön, megkerülte a pálinkás üveget és a poharakat, fel egészen a gerendás mennyezetig.
Mi is egy ilyen hotelben kaptunk helyet, nem messze a szigetet a szárazföldtől elválasztó csatornától. A harmadik emeleti szobámba lépve sötétség fogadott, csak a behúzott spaletta közt átszűrődő fény mutatott utat. Odaléptem, hogy tágabbra nyissam. A napfény hirtelen elárasztotta a szobát, végigkúszott a fapadlón, felkapaszkodott a régi, tradicionális bútorokra, átrohant a csipketerítőkön, megkerülte a pálinkás üveget és a poharakat, fel egészen a gerendás mennyezetig.
Végre! – dőltem elégedetten az ágyba – Végre úgy élhetek itt pár napig, mint egy igazi dalmát!
 |
| A spaletták mögül a Szent Dominik templom tornya bújt elő. |
